- Kiss the girls -
A gyűjtő gyűjt, a gyűjtő valahol mélyen
bent mániákus, a szerzés és birtoklás vágyának kielégítése
hajtja. De mi van ha beteg is ráadásul, telve kissebbrendűségi
érzésekkel és van benne egy kis szadizmus is? Akkor nőket gyűjt.
Fiatalokat, szépeket, okosakat, különlegeseket - feketéket,
fehéreket egyaránt. Nincs rossz ízlése egyébiránt. Gyilkol
is persze, de nem ez az elsődleges motivációja. Szeretni
akarja a nőket: nézni őket, simogatni, becézgetni. Csak
valahogy rosszul fog hozzá: ezek a nők a való életben soha
nem állnának vele szóba, ezért hát elrabolja őket, büdös
kis cellákba zárja és szexrabszolgaként tartja őket. Modern
Casanovának tartja magát, pedig csak egy szánalmas alak, aki
önnön személyiségével nem tud meghódítani egy nőt, nem
tudja a szerelem ígéretével behódolásra kényszeríteni a
modern kor emancipált nőit, ezért hát álruhába bújva, erőszakkal
akarja az öntudatukat, büszkeségüket letörni. Beteges játékát
éveken keresztül folytatja, a rendőrség pedig tehetetlenül
áll a megoldatlan rejtély előtt: a gyűjtő nem hibázik,
nincs gyenge pontja, nem hagy maga után nyomokat.
Mígnem elköveti az első
nagy hibát, amit sorban követ a többi: elrabolja a washingtoni
törvényszéki pszichológus unokahúgát, aki természetesen
bekapcsolódik a nyomozásba és lassanként egyre több mindenre
jön rá. Ebben a szerepben Morgan Freemant láthatjuk, aki a
Hetedikben látott teljesítménye után itt sem okoz csalódást.
Imponáló a logikája, a nyugalma és a problémákhoz való
hozzáállása. Egy enyhe erotikus szál is feltűnik, amikor a
gyűjtő fogságából egyedül megszökött szép doktornő
csatlakozik hozzá, hogy segítsen kiszabadítani a többi
foglyul ejtett lányt. A film nagy pozitívuma, hogy a szerelmi
szálat nem varrja el: nem tudjuk meg, hogy a sok tragédia után
a doktor és a kiszabadult lány egymásra talál-e, vagy csak jó
barátok maradnak, esetleg elfelejtik egymást. 
A gyűjtő hanyatlása ott
kezdődik, amikor egy lányt nem tud betörni: van valaki, aki az
erőszak, a fenyegetés és a beadott drogok hatására sem adja
meg magát, megszegi a szabályokat - amit a pszichopaták világában
halállal büntetnek. Ashley Judd-ot láthatjuk a szabadidejében
kickboxoló, főállásban gyermekorvosnő szerepében. Nagyon jól
játszik, elhiteti, hogy tényleg szenved, meri vállalni a
kamera előtt a feldagadt arcot, az összekarmolt bőrt - mer csúnya
is lenni. Egyébként pedig nagyon szép: nem klasszikus értelemben,
hanem inkább különleges, egyedi és végtelenül bájos. Korábban
az Al Pacino - Robert de Niro neve által fémjelzett Szemtől
Szemben című filmben láthattuk Val Kilmer feleségeként,
akkor még szőkén. De a fekete haj legalább olyan jól áll
neki.
A film majdnem végig
izgalmas, a feszültség ívét csak néha töri meg egy-egy nem
odaillő, vagy lanyhább epizód, amit azért el lehet nézni.
Van benne néhány kidolgozatlan és elnagyolt részlet, ami
felett azonban könnyedén siklunk át a körömrágó izgulás közepette.
A film eléggé hajaz a Hetedik című pszichothrillerre, amely
filmnek A gyűjtő édestestvére, ha pontosabbak akarunk lenni,
akkor kistestvére. De jól beleillik a Bárányok hallgatnak által
elkezdett sorozatba - ez sem fog a borzongást kedvelőknek csalódást
okozni. Ha mélyebb tartalmat is akarunk keresni a filmben, azt
is találhatunk: manapság az emberek nagyon egyedül érzik
magukat, társra vágynak, csak valahogy senki nem tanította meg
őket arra, hogy is kell csinálni. Számomra pedig még egy
aggasztóbb üzenete is van a filmnek: mindig figyelnek és
szemmel tartanak minket, mindenhonnan veszély leselkedik ránk -
legfőképpen onnan, ahonnan nem is várnánk.