Autóból telefonáltam a csajomnak Jakabszállás
környékén - nem, nem kézbõl, csacsiság,
van frankó kihangosító szett is a verdában,
ettõl függetlenül majdnem nekizúgtam az elõttem
nevetségesen lassú sebességgel haladó lovaskombájnak.
A fószer valami kis füvet rágicsált, két
tökvakarás közepett pedig bámulta az útszéli
kurvákat.
Intenzíven
fékeztem, mintegy blokkolva, mögöttem jött adt, egybõl
a tükröt néztem, világossá vált egy
pillanat alatt, hogy belémperecel, frankón. De nem; meg tudott
álni, a kurvák sikítottak, a kerekek meg füstöltek,
mint valami alkoholistább gõzmozdony. Félreálltunk,
én megittam a cigarettám, adt pedig elszívott egy
kólát. Várjunk egy csöppet - mondta, miközben
adrenalin folyt a fülébõl ki.
Aztán felértünk a városba, ide. Kajálni kezdtünk, az öcsém is itthon volt, igaz, úgy zuhant be a lakásba a nap folyamán, csatakosan, izzadtan. Motorozni volt, mondja õ, már csak azt nem értem, minek húzott kapucnis felsõt így a nyár közepén, meg bakancsot farmerral.
Gyorsan
megdumáltuk, hogy õ is jön moziba, így hárman
vágtunk neki a kalandnak, a csajom, õ és én.
Telefonon rendeltem jegyet, mondták is, hogy legkésõbb
fél órával a film kezdete elõtt legyek szíves
és vigyem el a vérbe, meg különben is örüljek,
hogy szívhatom a levegõt. Mivel a Duna Plázába
indultunk, kezdett realizálódni, hogy fél óráig
üresjárat lesz ottan a jegymóka miatt, de ez nem zavart
különösebben, legalább volt egy szusszanásnyi
idõnk kényelmesen beülni a Mekdóba. (A pénztáros
állítólag látta Uj Pétert is.)
A film elõtt mintegy 15 percnyi reklámot kellett beraktároznunk, volt amit kétszer is (számoltam). Már tövig rágtam a körmöm örömömben, amikor elindultak a trailer-ek. Nem tudom, mik voltak, mert bealudtam, aztán elkezdõdött a film, mintegy.
Egy
öreg néni lép ki a lakásból, hejde aranyos.
Aztán meghallja Nicholson hangját és visszatipeg a
lakásba ("majd késõbb viszem le a szemetet bázel").
Megvallom férfiasan, azt hittem elsõ körben, hogy Nicholsoné
a kutya (ami fajtája átlag ostobaságához képest
meglehetõsen okosnak hatott, vagy csak jól trenírozták,
mittomén, hagyjatok má'), de nem, a homokos festõé.
Hát így.
A
filmben szerepel még Helen Hunt is, akit a Twisterbõl ismerek.
Tudjátok, az a fajta színész õ, aki nem az
az ostoba kis liba, bár a csajom szerint túljátszotta
a
szerepét. Van egy kisfia, aki súlyos asztmás és
akit nem tud gyógyíttatni, mert az orvosok ide-oda passzolgatják,
mint bunkó gyerek a kisebbek labdáját. Nicholson bolond
öreg és akkora bunker, mint ide Nagykáta. Azért
szerelmes lesz a nõbe (sejteni) és elintézi, hogy
gyógyíttassák a kiscsávót. Akkor Helen
Hunt majdnem elsírja magát az orvos elõtt (itt még
nem tudja, hogy a bunker Nicholson áll a dolog hátterében,
aki egy ízben azt mondja neki az étteremben, hogy "egyszer
úgyis meghalunk, meghalok én, meghal maga, és meghal
a fia is..."), de persze én nem tudok, mert valami majom a könyökébe
krehácsol egész elõadás alatt. Ránézek
morcosan, de nem látja, mert a könyökébe krehácsol.
Legyintek, aztán észreveszem, hogy elõttem is vagy
két potenciális bacilusgazda keveredett a nézõtérre.
Felváltva köhögnek, mellettem egy meg a könyökébe
krehácsol.
Így van ez velem, legközelebb egy r sugarú körön belül kell majd jegyet vennem kerülendõ az orvosi váróterm-effektust, ami az 590 Forintos jegyárat tekintve nem lesz olcsó mulatság, de nem baj, mert legalább a szék olyan tündérien süpped a seggem alatt.
Jó a film, nézzétek meg, Nicholson jól alakítja a szerepét és a többiek is. Ja, egy autó nem robban fel benne, sõt, éppen az számít már csodának, hogy látunk egyet kívülrõl is. Saab kabrió. (Ehhez képest a parkolóban megfigyeltem egy Z3-as BMW-t. Na, ehhez szóljál bácsika.)
Most pedig megyek és Eric Claptont hallgatok (öcsém elhúzott motorral, de elõtte megfenyegetett, mert leakasztottam egy kis gyurmát a dobozából). Csókolom.
angelday
98.06.20.