1999. február 19. péntek
Java helyett Cool?
IBM támogatás a Linuxnak
Elender a Compuserve-eseknek
Nem térítik vissza a Windows árát
Független Játékok Fesztiválja
Röviden
Java helyett Cool?
(ZDNet, c|net) A Microsoft komolyan foglalkozik azzal a lehetőséggel, hogy a Java programnyelv konkurenciájaként
saját programozási nyelvet fejleszt ki, Cool néven. A Sun kontra Microsoft perben született legfrissebb bírói
állásfoglalás lehetővé is tenné ezt. A Sun eredetileg azért indított pert, mert a Microsoft Windows-specifikus
kiterjesztéseket épített be a saját Java verziójába, amivel megsértette a Java licencet. A bíróság ezt elismerte, és arra
kötelezte a Microsoftot, hogy programjait tegye kompatibilissé a Sun féle eredeti Javával. Most viszont úgy foglalt
állást a bíróság, hogy a döntés ellenére a Microsoft fejleszthet saját Java verziókat, vagy klónokat. A Microsofton
belül azonban eléggé megoszlanak a vélemények a Cool nyelvvel kapcsolatban: míg az érintettek egyik fele teljesen
új nyelv mellett kardoskodik, addig a másik tábor inkább a Microsoft C++ vagy a Visual Java továbbfejlesztése
mellett érvel.
IBM támogatás a Linuxnak
(c|net) Az IBM a
jövőben komolyabb szerepet kíván szánni a Linux operációs rendszernek termékeiben, a március
1-én kezdődő LinuxWorld konferencián pedig ismertetni fogják a cég részletes Linux-stratégiáját. Az RS/6000 és a
Netfinity szerver sorozat a jövőben Linux operációs rendszerrel is elérhető lesz, bizonyos hardver elemek
működtetéséhez szükséges programokat pedig az IBM fog Linuxra adaptálni. Az IBM máris megállapodott a Red
Hat-tel, hogy a cég Linux-verziója a jövőben ugyanolyan terméktámogatást fog élvezni, mint pl. a Windows NT. Az
IBM megjelenteti DB2 adatbázis-kezelőjét, illetve a népszerű Lotus Domino és Notes programjait Linuxra is, és
támogatni fogja az Apache webszervert. Ugyanakkor ösztönözni fogja a szoftvergyártókat, hogy az IBM linuxos
gépeire is készítsék el programjaikat.
Elender a Compuserve-eseknek
(Munkatársunktól) Az Elender Informatikai Rt. megvásárolta a Middle Europe Networks Rt.-t, amely a
Magyarországról nemrégiben kivonult Compuserve internet szolgáltatását üzemeltette eddig. Amint arról február
12-i híreinkben beszámoltunk, a Compuserve eddigi ügyfelei ezentúl a cég londoni irodáján keresztül intézhetik
ügyeiket, vagy más szolgáltató után nézhetnek. Az Elender most két havi ingyenes szolgáltatást, ingyenes domain-
név regisztrációt, valamint a saját ügyfeleinek járó egyéb kedvezményeket kínálja azoknak a Compuserve-eseknek,
akik átpártolnak hozzájuk. A változások összesen mintegy 3000 ügyfelet érintenek.
Nem térítik vissza a Windows árát
(ZDNet) Egyelőre nem jutottak pénzükhöz azok a Linux-hívő tiltakozók, akik pénzvisszatérítést követeltek a
Microsofttól azért a Windows operációs rendszerért, amit gépükkel együtt kénytelenek voltak megvásárolni, de nem
használnak. Amint arról január 22-i híreinkben már beszámoltunk, a tiltakozók a Microsoft saját Végfelhasználói
Licencszerződésének (EULA) egyik kitételére hivatkoznak, amely szerint ha a vásárló nem ért egyet a szerződés
feltételeivel, nem használhatja a programot, és pénzvisszatérítésre jogosult. A Microsoft szó szerint elzárkózott a
követelés teljesítésétől, az irodaházba érkező tiltakozókat ugyanis zárt ajtók fogadták. A cég álláspontja - és az
EULA - szerint a PC-gyártók kötelesek visszafizetni a program árát, utóbbiak véleménye viszont nem egységes. A
Compaq például közölte, hogy nem fizet, az EULA pedig a Microsoft dokumentuma, úgyhogy a tiltakozók
forduljanak hozzá. A Dell eseti elbírálás alapján foglalkozik a problémával. Ugyanakkor többeknek sikerült már
visszatérítést kapniuk, az ötlet pedig nagy publicitást kapott, vagyis a kampány a szervezők szerint sikeres.
http://www.linuxmall.com/refund
Független Játékok Fesztiválja
((Wired
News)
Az első Független Játékok Fesztiválja március 15-én kezdődik San José-ban, a hagyományos
Játékfejlesztői Konferencia részeként. A szervezők a filmes világból merítették az ötletet, ott a Sundance fesztiválon
mutatkozhatnak be a tehetséges független filmkészítők. A cél itt is ugyanez, ifjú tehetségek felkutatása, és lehetőség
számukra, hogy megmutassák képességeiket. Nem titkolt remény az is, hogy a versenyzők új ötleteket hoznak majd a
játékiparba. A fesztiválra a világ minden tájáról összesen 90 pályamű érkezett, a győzteseket március 17-én hirdetik
ki.
http://www.gdconf.com/indiegames/homepage.htm
Röviden
(MTIECO) Negyedik alkalommal rendezik meg az Internet.galaxis informatikai és kommunikációs szakkiállítást,
művészeti és közművelődési rendezvénysorozatot, ezúttal február 25. és március 3. között a fővárosi Műcsarnokban.
A szervezők szerint Magyarországon jelenleg százötven-kétszázezerre tehető a világhálót rendszeresen használók
száma, tehát fontos, hogy az informatika fejlődésének mintegy keresztmetszetét összegezve évről évre a szakmai,
üzleti és a civil érdeklődők elé tárják az újdonságokat. A kiállítás témái között a következő kérdések kaptak helyet:
Dátum és idő; Pénz és érték; Felelősség a tartalomért; Reklám és PR az interneten, a hálózat PR-ja.
(MTIECO) A Pannon GSM a tavalyival megegyező összeget, 80 millió dollárt költ az idén fejlesztésre. A
minőségfejlesztés első lépéseként megkezdték a GSM hangátvitel eddigi legjobb minőségét lehetővé tevő Enhanced
Full Rate (EFR) beszédkódolási eljárás tesztelését. A finn Nokia és a kanadai Sherbrooke Egyetem kutatói által
kifejlesztett eljárás lehetővé teszi, hogy a GSM mobilkészülékeken a fix telepítésű digitális telefonvonalakkal
megegyező vagy esetenként jobb hangminőségben beszélhessenek az ügyfelek. Az új kódolási eljárás egyelőre a
társaság hálózatának észak-pesti és dél-budai régiójában működik.
(ZDNet) Az Empire.net internetszolgáltatásának az átlagosnál kicsit magasabb, havi 29,95 dolláros áráért az
előfizetők egy 300 Mhz-es PC-t is kapnak, feltéve hogy vállalják, hogy 3 évig a cég előfizetői lesznek. Rövid időn
belül ez már a harmadik ingyenes számítógépet kínáló cég, de az első szolgáltató, ki így akar ügyfeleket toborozni.
Az Empire.net szolgáltatása egyelőre csak New Hampshire és Massachusetts államokban érhető el.
(ZDNet) A Pentium III chip hivatalos bemutatójának közeledtével ismét fellángolt a chipbe épített digitális azonosító
körüli vita. Emlékezetes, hogy polgárjogi szervezetek bojkottot hirdettek a PIII ellen, mert az azonosító technológia
szerintük személyiségi jogokat sért. A szervezetek most azzal fenyegetőznek, hogy a PC-gyártókra is kiterjesztik a
bojkottot, amíg azok nem hajlandóak nyilatkozni arról, hogy milyen módon akarják használni az azonosítót. (Lásd
még: P III, avagy a Nagy Testvér figyel téged c. írást)
(c|net) Az Altavista átszervezése még mintegy 6 hónapot fog igénybe venni, így ha minden jól megy még ebben az
évben tőzsdére is kerülhet - jelentette ki Eckhardt Pfeiffer, a Compaq elnöke a francia La Tribune napilapnak adott
interjújában. A Compaq szeretné, ha az Altavista addigra megerősítené pozícióját a portálok között, ezért az
elsődleges kereső funkciót más, például áruházi funkciókkal egészítik ki.
(Reuters) Szakértőket küldött a Pentagon Moszkvába, hogy segítsenek Oroszországnak a 2000. év probléma
leküzdésében. Az orosz kormány, amely eddig nemigen foglalkozott a problémával, a múlt hónapban váratlanul
Washingtonhoz fordult segítségért. A mostani találkozón a szakértők szeretnének átfogó képet kapni az orosz
helyzetről, ezért több laktanyát és rakétatámaszpontot is fel fognak keresni.
(Munkatársunktól) A Silicon Graphics az Open Source Community rendelkezésére bocsátja az OpenGL
ablakkezelési forráskódját, a GLX-et. Ez megteremti az OpenGL hardveres gyorsításának lehetőségét a Linuxban és
egyéb UNIX alapú operációs rendszerekben. A Silicon Graphics együttműködik a Red Hat Software-rel, hogy a
GLX kódot beépítsék az XFree86-ba, az X-Window ingyenesen terjeszthető változatába. A GLX forráskód
ingyenesen letölthető az internetről a
http://www.sgi.com/software/opensource/glx/ címen.
RP